Könnyű kezelés

  • Nagyítás 100%
  • Betűméret 100%
  • Sorköz 100%
  • Szóköz 100%

Sugárbiológia és sugáregészségügy

A gyógyászatban az ionizáló sugárzások felhasználásával végzett eljárásokat összefoglalóan radiológiai eljárásoknak nevezzük. Ezeknek három csoportját különböztethetjük meg, melyek a diagnosztikai radiológia, a nukleáris medicina (mely lehet diagnosztikai célú és terápiás), illetve a sugárterápia. Az ionizáló sugárzások alkalmazása során gondoskodni kell a páciensek és az őket támogatók megfelelő sugárvédelméről, melynek részletes szabályait a 21/2018. (VII. 9.) EMMI rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak nem munkaköri kötelezettségük keretében kitett személyek egészsége védelmének szabályairól írja le.

A páciensek védelme érdekében sarkalatos fontosságú, hogy a megfelelő szakmai útmutatók álljanak rendelkezésre az egyes eljárások alkalmazásának feltételeiről (3. §), melyet az országos tisztifőorvos ezúton tesz közzé a honlapján. Az ezen oldalon található szakmai útmutatók tartalmazzák az egyes eljárások kivitelezésének részletes leírását, a szükséges kiegészítő berendezések felsorolását; ahol szükséges, ott a javasolt technikai paramétereket is közlik. Ezeken felül annak érdekében, hogy az ésszerűen elérhető legalacsonyabb mértékű legyen az eljárások kockázata, leírják az eljárások indikációit és kontraindikációit, alkalmazásukat terhesség esetén és a páciens várható sugárterhelésének mértékét.

Általánosan indokolt radiológiai eljárások - FOGÁSZATI RADIOLÓGIA
Általánosan indokolt radiológiai eljárások - DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA
Általánosan indokolt radiológiai eljárások - INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA
Általánosan indokolt radiológiai eljárások - NUKLEÁRIS MEDICINA
Általánosan indokolt radiológiai eljárások - SUGÁRTERÁPIA

 

 Általánosan indokolt radiológiai eljárások - FOGÁSZATI RADIOLÓGIA
Eljárás azonosítója Eljárás egyéb azonosítója (pl.: OENO kód, ha van) Eljárás megnevezése Az eljáráshoz alkalmazható berendezések Az eljárás helyes kivitelezésének leírása (útmutató)
DNT1 31010 Mandibula felvétel Panoráma fogászati röntgenberendezés ESzK_Fogászat​
DNT2 31020 Állkapocsízületi felvétel Panoráma fogászati röntgenberendezés
DNT3 31040 Radiographia dentalis panoramica Panoráma fogászati röntgenberendezés
DNT4 31050 Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként Intraorális fogászati röntgenberendezés
DNT5 31060 Teleradiographia dentalis Cephalometriás fogászati röntgenberendezés
DNT6 - CBCT felvétel egy fogról Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT7 - CBCT felvétel egy állcsontról Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT8 - CBCT felvétel két állcsontról Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT9 - CBCT felvétel teljes koponya Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT10 - CBCT TMI felvétel Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT11 - CBCT felvétel orrmelléküreg Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT12 - CBCT felvétel belsőfül Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT13 - CBCT felvétel orbita Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés
DNT14 - CBCT felvétel sablonról Kúpsugaras tomográfiás (CBCT) röntgenberendezés

 

 

Általánosan indokolt radiológiai eljárások - DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA
Eljárás azonosítója Eljárás egyéb azonosítója (pl.: OENO kód, ha van) Eljárás megnevezése Az eljáráshoz alkalmazható berendezések Az eljárás helyes kivitelezésének leírása (útmutató) *
RAD1 31010 Mandibula felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Panoráma fogászati röntgenberendezés RTG protokoll_31010.docx
RAD2 31020 Állkapocsízületi felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések RTG protokoll_31020.docx
RAD3 31021 Állcsúcs felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések RTG protokoll_31021.docx
RAD4 31100 Koponyafelvétel, AP/PA Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31100.docx
RAD5 31101 Koponyafelvétel, oldalirányú Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31101.docx
RAD6 31102 Koponyafelvétel, kétirányú Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31100.docx,RTG protokoll_31101.docx
RAD7 31103 Koponyafelvétel, Towne szerint Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31103.docx
RAD8 31104 Koponyafelvétel, tangenciális Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31104.docx
RAD9 31110 Basis felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31110.docx
RAD10 31130 Sella felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31130.docx
RAD11 31140 Stenvers felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31140.docx
RAD12 31141 Schüller felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31141.docx
RAD13 31142 Mayer felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31142.docx
RAD14 31200 Orrmelléküreg felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31200.docx
RAD15 31201 Rhese felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31201.docx
RAD16 31210 Arcus zygomaticus felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31210.docx
RAD17 31211 Orrcsont felvétel oldalirányból Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31211.docx
RAD18 31212 Arckoponya felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31212.docx
RAD19 31230 Orbita felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31230.docx
RAD20 31231 Orbita felvétel, sweet technikával Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD21 31300 Trachea légsáv felvétel Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31300.docx
RAD22 31310 Mellkasfelvétel, AP/PA Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31310.docx
RAD23 31311 Mellkasfelvétel, oldalirányú Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31311.docx
RAD24 31312 Mellkasfelvétel, kétirányú Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31310.docx,RTG protokoll_31311.docx
RAD25 31380 Mellkasfelvétel, célzott Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31380.docx
RAD26 31381 Borda felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31381.docx
RAD27 31382 Sternum felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31382.docx
RAD28 31383 Sternum oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31383.docx
RAD29 31384 Sternum kivetített felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31384.docx
RAD30 31410 Epetáji natív felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31410.docx
RAD31 31420 Vese és hólyag natív felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31420.docx
RAD32 31421 Hólyagtáj natív felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31421.docx
RAD33 31440 Has natív felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés RTG protokoll_31440.docx
RAD34 31441 Baby-gram Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés  
RAD35 31442 Wangensteen-Rice felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,Kórtermi, gördíthető felvételi röntgenberendezés  
RAD36 31460 Has célzott felvétel Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31460.docx
RAD37 31500 Dens felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31500.docx
RAD38 31510 Nyaki gerinc, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31510.docx
RAD39 31511 Nyaki gerinc, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31511.docx
RAD40 31512 Nyaki gerinc, kétirányú Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31510.docx, RTG protokoll_31511.docx
RAD41 31513 Gerinc vizsgálat, funkcionális Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31513.docx
RAD42 31515 Nyaki-háti gerinc átmenet, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31515.docx
RAD43 31516 Nyaki-háti gerinc átmenet, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31516.docx
RAD44 31517 Nyaki-háti gerinc átmenet, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31515.docx, RTG protokoll_31516.docx
RAD45 31530 Háti gerinc, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31530.docx
RAD46 31531 Háti gerinc, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31531.docx
RAD47 31532 Háti gerinc, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31530.docx, RTG protokoll_31531.docx
RAD48 31535 Háti-ágyéki gerinc átmenet, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31535.docx
RAD49 31536 Háti-ágyéki gerinc átmenet, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31536.docx
RAD50 31537 Háti-ágyéki gerinc átmenet, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31535.docx, RTG protokoll_31536.docx
RAD51 31540 Lumbalis gerinc, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31540.docx
RAD52 31541 Lumbalis gerinc, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31541.docx
RAD53 31542 Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31540.docx, RTG protokoll_31541.docx
RAD54 31544 Lumbosacralis gerinc, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31544.docx
RAD55 31545 Lumbosacralis gerinc, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31545.docx
RAD56 31546 Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31544.docx, RTG protokoll_31545.docx
RAD57 31548 Bending felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD58 31550 Sacrum coccygeum, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31550.docx 
RAD59 31551 Sacrum coccygeum, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31551.docx
RAD60 31552 Sacrum, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31550.docx, RTG protokoll_31551.docx 
RAD61 31560 Foramen vertebrarum felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31560.docx
RAD62 31561 Dittmar felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31561.docx
RAD63 31600 Clavicula felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31600.docx
RAD64 31601 Sterno-clavicularis ízületi felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31601.docx
RAD65 31602 Acromio-clavicularis ízületi felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31602.docx
RAD66 31603 Scapula felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31603.docx
RAD67 31604 Váll, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31604.docx
RAD68 31605 Vállak összehasonlító AP felvételei Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31605.docx
RAD69 31606 Váll, axiális felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31606.docx
RAD70 31607 Váll, transthoracalis felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31607.docx
RAD71 31608 Váll, terheléses felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD72 31650 Medence, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31650.docx
RAD73 31651 Csípőízület, AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31651.docx
RAD74 31652 Csípőízület, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31652.docx
RAD75 31653 Csípőízület, Lauenstein felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31653.docx
RAD76 31654 Obturator felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31654.docx
RAD77 31655 Ala felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31655.docx
RAD78 31656 Medence bemenet felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31656.docx
RAD79 31657 Medence kimenet felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31657.docx
RAD80 31660 Gerinc, teljes AP felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS  
RAD81 31661 Oldalirányú teljes gerincfelvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS  
RAD82 31662 Risser-csík felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31662.docx
RAD83 31710 Humerus, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31710.docx
RAD84 31720 Könyök, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31720.docx
RAD85 31725 Összehasonlító könyök felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD86 31730 Olecranon ulnae, axialis felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31730.docx
RAD87 31731 Alkar, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31731.docx
RAD88 31740 Csukló, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31740.docx
RAD89 31741 Csukló, tartott felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD90 31742 Csukló-kéz felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD91 31750 Os naviculare, négyirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31750.docx
RAD92 31751 Os naviculare felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD93 31755 Összehasonlító kéz felvétel AP irányban Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD94 31760 Kéz, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31760.docx
RAD95 31761 Kéz I. ujj, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31761.docx
RAD96 31762 Kézujjak kétirányú felvétele Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31762.docx
RAD97 31763 Ujj, tartott felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31763.docx
RAD98 31800 Teljes alsóvégtagi röntgenfelvétel (AP) Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS  
RAD99 31810 Femur, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31810.docx
RAD100 31819 Összehasonlító térdfelvétel (AP) Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS  
RAD101 31820 Térd, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, EOS RTG protokoll_31820.docx
RAD102 31821 Térd, tartott felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31821.docx
RAD103 31822 Patella, axiális felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31822.docx
RAD104 31823 Alagút betekintő felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31823.docx
RAD105 31830 Lábszár, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31830.docx
RAD106 31840 Boka, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31840.docx
RAD107 31841 Boka, tartott felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31841.docx
RAD108 31842 Boka, háromirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31842.docx
RAD109 31850 Sarokcsont, oldalirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31850.docx
RAD110 31851 Sarokcsont, axialis felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31851.docx
RAD111 31852 Talocalcanealis betekintő felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31852.docx
RAD112 31860 Láb, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31860.docx
RAD113 31861 Láb I. ujj, kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31861.docx
RAD114 31862 Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_31862.docx
RAD115 31863 Láb összehasonlító felvétel AP vagy ferde irányban Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD116 31930 Emlőfelvétel, natív, ferde Mammográfiás röntgenberendezések RTG protokoll_31930.docx
RAD117 31931 Emlőfelvétel, natív, cranio-caudalis Mammográfiás röntgenberendezések RTG protokoll_31931.docx
RAD118 31932 Emlőfelvétel, natív, lateralis Mammográfiás röntgenberendezések RTG protokoll_31932.docx
RAD119 31933 Emlőfelvétel, tangenciális Mammográfiás röntgenberendezések RTG protokoll_31933.docx
RAD120 31934 Emlőfelvétel, célzott Mammográfiás röntgenberendezések RTG protokoll_31934.docx
RAD121 31936 Emlőfelvétel nagyított Mammográfiás röntgenberendezések RTG protokoll_31936.docx
RAD122 31937 Specimen mammográfiás vizsgálat Mammográfiás röntgenberendezések RTG protokoll_31937.docx
RAD123 3193A Preoperatív dróthurok lokalizáció, 2D, rtg. vezérelt Mammográfiás röntgenberendezések  
RAD124 32210 Bronchographia Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD125 32211 Bronchographia selectiva Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD126 32400 Nyelőcső rtg. vizsgálata, kontrasztanyaggal Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD127 32410 Gyomor rtg. vizsgálata Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD128 32420 Gyomor kettős kontrasztos vizsgálata Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD129 32430 Duodenographia hypotonica Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD130 32451 Enterographia selectiva Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD131 32452 Enterographia selectiva, kettős kontrasztanyaggal Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD132 32460 Irrigoscopia Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD133 32470 Irrigoscopia kettős kontrasztanyaggal Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD134 32480 Gyomor-bél passage követés kontrasztanyaggal Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD135 32510 Urographia Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD136 32520 Myelographia Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, Átvilágító röntgenberendezések  
RAD137 32540 Cystographia Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD138 32541 Urethrographia mictios Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD139 32542 Urethrographia retrográd Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD140 32550 Pyelographia retrográd Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD141 32551 Pyelographia transrenalis Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD142 32580 Funkcionális uroradiológiai vizsgálat Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD143 32582 Corpus cavernosum kontrasztanyagos rtg. vizsgálata Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD144 32623 Cholangiographia epeúti drainen át Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD145 32630 Cholangiographia percutanea transhepatica (PTC) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD146 32640 Cholangiographia i. v. Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD147 32641 Cholangio-cholecystographia Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD148 32660 Endoscopos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések  
RAD149 32661 ERP pancreatographia endoscopica C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések  
RAD150 32710 Hysterosalpingographia C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések  
RAD151 32800 Dacryocystographia Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD152 32801 Ductographia nasolacrimalis Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD153 32810 Sialographia Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD154 32820 Galaktográfia Mammográfiás röntgenberendezések  
RAD155 32821 Pneumocystographia (emlő) Mammográfiás röntgenberendezések  
RAD156 32860 Fistulographia C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD157 32910 Discographia C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések,  
RAD158 32921 Arthrographia C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD159 32922 Ízületi infiltráció arthrographiával C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD160 32923 Nucleolysis C-íves sebészeti képerősítő röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések, Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD161 34032 Mellkas átvilágítás Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD162 34042 Natív has átvilágítás Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD163 34080 Mellkas és natív has átvilágítás Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések  
RAD164 34200 Koponya tomographias felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD165 34210 Gerinc tomographias felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD166 34211 Vállöv tomographias felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD167 34230 Mellkas tomographias felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD168 34260 Urológiai tomographias felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD169 34280 Medence és alsó végtag tomographias felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD170 34290 Felső végtag tomographias felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések  
RAD171   Láb oldal felvétel (mediolateralis) Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Láb oldal felvétel (mediolateralis).docx
RAD172   Kivetített tüdőcsúcs felvétel (AP lordoticus tartás) Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Kivetített tüdőcsúcs felvétel (AP lordoticus tartás).docx
RAD173   Carpalis alagút felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Carpalis alagút felvétel.docx
RAD174   Orrcsont felvétel (Waters féle) Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Orrcsont felvétel (Waters féle).docx
RAD175   Symphysis axialis felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Symphysis axialis felvétel.docx
RAD176   Outlet váll felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Outlet váll felvétel.docx
RAD177   Scapula oldal felvétel (Lilienfeld szerint) Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Scapula oldal felvétel (Lilienfeld szerint).docx
RAD178   Sacroiliacalis ízületek (AP kivetített felvétele) Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Sacroiliacalis ízületek (AP kivetített felvétele).docx
RAD179   Traumás váll (Scapula „Y”) felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Traumás váll (Scapula „Y”) felvétel.docx
RAD180   Radius fejecs és capitulum humeri felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Radius fejecs és capitulum humeri felvétel.docx
RAD181   Kéz oldalirányú felvétele (radio-ulnaris) Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Kéz oldalirányú felvétele (radio-ulnaris).docx
RAD182   Axialis csípő felvétel Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések RTG protokoll_Axialis csípő felvétel.docx
RAD183 34410 Agykoponya natív CT vizsgálata CT berendezések Neuro - Koponya - nativ_20190210
RAD184 34411 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Neuro - Koponya - kontrasztos_20190210
RAD185 34412 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Neuro - Koponya - nativ_20190210, Neuro - Koponya - kontrasztos_20190210
RAD186 34413 Sella célzott natív CT vizsgálata (vékonyszeletes) CT berendezések  
RAD187 34414 Sella célzott CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos CT berendezések  
RAD188 34415 Orbita célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) CT berendezések Fej-Nyak - Orbita - nativ_20190210
RAD189 34416 Orbita célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos (vékonyszeletes) CT berendezések Fej-Nyak - Orbita - kontraszt_20190210
RAD190 34417 Belső fül célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) CT berendezések Fej-Nyak - Belső fül - nativ_20190210
RAD191 34418 Belső fül célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Fej-Nyak - Belső fül - kontraszt_20190210
RAD192 34421 Arckoponya CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Fej-nyak - Arckoponya - nativ_20190210.pdf, Fej-Nyak - Arckoponya - nativ low dose_20190210.pdf
RAD193 34422 Arckoponya CT vizsgálata natív CT berendezések Fej-nyak - Arckoponya - nativ_20190210.pdf, Fej-Nyak - Arckoponya - nativ low dose_20190210.pdf
RAD194 34424 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív CT berendezések  
RAD195 34425 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések  
RAD196 34427 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések  
RAD197 34430 Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív CT berendezések Fej-Nyak - Pajzsmirigy - nativ_20190210, Fej-Nyak - Pajzsmirigy - nativ_20190210, 
RAD198 34431 Nyaki lágyrész CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Fej-Nyak - Tumor - kontraszt_20190210, Fej-Nyak - Tumor - kontraszt_20190210(1), Fej-Nyak - Gyulladás - kontraszt_20190210
RAD199 34432 Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Fej-Nyak - Pajzsmirigy - nativ_20190210, Fej-Nyak - Pajzsmirigy - nativ_20190210, Fej-Nyak - Tumor - kontraszt_20190210, Fej-Nyak - Tumor - kontraszt_20190210(1), Fej-Nyak - Gyulladás - kontraszt_20190210
RAD200 34440 Mellkas CT vizsgálata natív CT berendezések Mellkas - Nativ_20190210, Mellkas - Nativ (low dose)_20190210, Mellkas - Interstitialis tüdőbetegség - nativ_20190210, Mellkas - Szűrés (screening) - nativ_20190210
RAD201 34441 Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Mellkas - Kontraszt_20190210, Mellkas - Aortadisszekció - CTA kontraszt_20190210
RAD202 34442 Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Mellkas - Nativ_20190210, Mellkas - Nativ (low dose)_20190210, Mellkas - Interstitialis tüdőbetegség - nativ_20190210, Mellkas - Szűrés (screening) - nativ_20190210, Mellkas - Kontraszt_20190210, Mellkas - Aortadisszekció - CTA kontraszt_20190210
RAD203 34450 Teljes has CT vizsgálata natív CT berendezések Has-Kismedence - Akut Has - Nativ - Low Dose_20190210
RAD204 34451 Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Hasi-CT - Máj I. - kontraszt_20190210, Hasi-CT - Máj II. - kontraszt_20190210, Hasi-CT - Mellékvese - kontraszt_20190210, Hasi-CT - Pancreas - Tumor - kontraszt_20190210
RAD205 34452 Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Has-Kismedence - Akut Has - Nativ - Low Dose_20190210, Hasi-CT - Máj I. - kontraszt_20190210, Hasi-CT - Máj II. - kontraszt_20190210, Hasi-CT - Mellékvese - kontraszt_20190210, Hasi-CT - Pancreas - Tumor - kontraszt_20190210
RAD206 34453 Teljes has és medence CT vizsgálata natív CT berendezések Has-Kismedence - Akut Has - Nativ - Low Dose_20190210, Has-Kismedence - Vesekő - nativ_20190210
RAD207 34454 Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések Has-Kismedence - Akut Has - Nativ - Low Dose_20190210, Has-Kismedence - Vesekő - nativ_20190210, Has-Kismedence - Akut has - Gasztrointesztinális, hasüri vérzés - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - Akut has - Gyulladás - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - Akut Has - Ileus - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - kontraszt (1 fázis)_20190210, Has-Kismedence - Uroepithelialis tumor - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - Vese I. Tumor - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - Vese II_A. Tumor kontroll - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - Vese II_B. Tumor kontroll_20190210, Has-Kismedence - Vese III_A. Anatómia - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - Vese III_B. Anatómia Tripla Bolus CTU - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - Vesekő - kontraszt_20190210, Has-Kismedence - Vesekő - kontraszt_20190210(1), Has-Kismedence 2 fázis - kontraszt_20190210
RAD208 34460 Medence CT vizsgálata natív CT berendezések  
RAD209 34461 Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések  
RAD210 34462 Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések  
RAD211 34470 Végtag CT vizsgálata natív CT berendezések  
RAD212 34471 Végtag CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések CTA - Felkar_20190210, CTA - Alsó végtag_20190210
RAD213 34472 Végtag CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg CT berendezések CTA - Felkar_20190210, CTA - Alsó végtag_20190210
RAD214 34473 Intracraniális képlet percutan biopszia, CT vezérelt CT berendezések A vezérlés szükségletéhez igazodva egy-egy axialis szelet, lehetőség esetén biopsiás CT mód alkalmazása 1-3 szelet/kontroll (kb. 30-90 CT szelet/biopsia)
RAD215 34474 Biopsia pulmonis transthoracalis, CT vezérelt CT berendezések A vezérlés szükségletéhez igazodva egy-egy axialis szelet, lehetőség esetén biopsiás CT mód alkalmazása 1-3 szelet/kontroll (kb. 30-90 CT szelet/biopsia)
RAD216 34475 Biopsia prostatae percutanea, CT vezérelt CT berendezések A vezérlés szükségletéhez igazodva egy-egy axialis szelet, lehetőség esetén biopsiás CT mód alkalmazása 1-3 szelet/kontroll (kb. 30-90 CT szelet/biopsia)
RAD217 34476 Haspunkció, CT vezérelt CT berendezések A vezérlés szükségletéhez igazodva egy-egy axialis szelet, lehetőség esetén biopsiás CT mód alkalmazása 1-3 szelet/kontroll (kb. 30 CT szelet/punkció)
RAD218 34480 Kiegészítő pont has vagy medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg (két vagy háromfázisú sorozat elkészítése esetén) CT berendezések  
RAD219 34490 CT angiográfia koponya CT berendezések CTA - Stroke - Többfázisú_20190210, CTA - Koponya_20190210, Neuro - Koponya CT venográfia_20190210
RAD220 34491 CT angiográfia nyak CT berendezések CTA - Carotis_20190210
RAD221 34492 CT angiográfia mellkas CT berendezések Mellkas - Pulmonalis embólia - CTA kontraszt_20190210, Mellkas - Pulmonalis embólia - Graviditás - CTA kontraszt_20190210, CTA - Mellkasi aorta (1 fázis)_20190210, CTA - Mellkasi aorta 3 fázis I. Stentgraft_20190210, CTA - Mellkasi aorta 3 Fázisú II. Vérzés_20190210
RAD222 34493 CT angiográfia teljes has CT berendezések CTA - Hasi aorta (1 fázis)_20190210, CTA - Hasi aorta (3 fázis) - Stentgraft kontroll_20190210
RAD223   CT angiográfia felkar CT berendezések CTA - Felkar_20190210
RAD224 34494 CT angiográfia medence CT berendezések CTA - Alsó végtag_20190210
RAD225 34500 Csont denzitometria CT vizsgálat CT berendezések  
RAD226 34611 3D CT vizsgálat besugárzás tervezéshez CT berendezések Sugártrápiás protokoll szerint
RAD227 34620 CT vizsgálat alapú virtuális endoszkópia CT berendezések  
RAD228 34630 CT vezérelt intervenció core biopszia CT berendezések A vezérlés szükségletéhez igazodva egy-egy axialis szelet, lehetőség esetén biopsiás CT mód alkalmazása 1-3 szelet/kontroll (kb. 30-90 CT szelet/biopsia)
RAD229 34631 CT vezérelt intervenció, citológiai mintavétel vagy folyadék aspiráció CT berendezések A vezérlés szükségletéhez igazodva egy-egy axialis szelet, lehetőség esetén biopsiás CT mód alkalmazása 1-3 szelet/kontroll (kb. 30-90 CT szelet/mintavétel)
RAD230 34632 Aspiratio hepatis CT vezérelt CT berendezések A vezérlés szükségletéhez igazodva egy-egy axialis szelet, lehetőség esetén biopsiás CT mód alkalmazása 1-3 szelet/kontroll (kb. 30-90 CT szelet/aspiratio)
RAD231 34640 CT vezérelt intervenció, tartós drenázs CT berendezések A vezérlés szükségletéhez igazodva egy-egy axialis szelet, lehetőség esetén biopsiás CT mód alkalmazása 1-3 szelet/kontroll (kb. 30-90 CT szelet/drainage)
RAD232 34641 Szív és coronaria MSCT CT berendezések  
RAD233 35920 Szívizom vizsgálata PET/CT-vel PET/CT Nuclearis medicina protkolljai szerint. CT csak morfológiai hátteret szolgáltat ezért natív CT vizsgálat készül az adott testtájékra vonatkozó natív protokoll figyelembe vételével.
RAD234 35930 Tumor vizsgálata PET/CT-vel PET/CT Nuclearis medicina protkolljai szerint. CT csak morfológiai hátteret szolgáltat ezért natív CT vizsgálat készül az adott testtájékra vonatkozó natív protokoll figyelembe vételével.
RAD235 35940 Egy testtájék kiegészítő PET vizsgálata PET/CT, PET  
RAD236 35950 Agy PET/CT vizsgálata PET/CT Nuclearis medicina protkolljai szerint. CT csak morfológiai hátteret szolgáltat ezért natív CT vizsgálat készül az adott testtájékra vonatkozó natív protokoll figyelembe vételével.
RAD237 35960 Egésztest PET/CT vizsgálata PET/CT Nuclearis medicina protkolljai szerint. CT csak morfológiai hátteret szolgáltat ezért natív CT vizsgálat készül az adott testtájékra vonatkozó natív protokoll figyelembe vételével.
RAD238 35970 Egy testtájék PET/CT vizsgálata PET/CT Nuclearis medicina protkolljai szerint. CT csak morfológiai hátteret szolgáltat ezért natív CT vizsgálat készül az adott testtájékra vonatkozó natív protokoll figyelembe vételével.
RAD239 40060 Mellkas-szűrővizsgálat Felvételi- és rétegfelvételi röntgenberendezések, Felvételi- és átvilágító röntgenberendezések Mellkas - Szűrés (screening) - nativ_20190210

 

 

 

Általánosan indokolt radiológiai eljárások - INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA
Eljárás azonosítója Eljárás egyéb azonosítója (pl.: OENO kód, ha van) Eljárás megnevezése Az eljáráshoz alkalmazható berendezések Az eljárás helyes kivitelezésének leírása (útmutató) *
  33070 Aortographia arcus aortae Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33071 Arteriographia direkt punkcióval Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33075 Venographia Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33201 Manometria intravascularis Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33300 Aortographia abdominalis Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33304 Angiographia thoracalis Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33340 Szelektív arteriographia - első ág, egy irány Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33341 Szelektív arteriographia - további ágak, áganként Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33350 Szuperszelektív arteriographia - első ág, egy irány Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33351 Szuperszelektív arteriographia - további ágak, áganként Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33353 Embolizáció/sclerotisatio - szelektív Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések John A. Kaufman, Michael J. Lee, Vascular and Interventional Radiology: The Requisites, Elsevier Health Sciences, ISBN: 9780815143697, 2013
  33360 Embolizáció/sclerotisatio - szuperszelektív - egy ág Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések John A. Kaufman, Michael J. Lee, Vascular and Interventional Radiology: The Requisites, Elsevier Health Sciences, ISBN: 9780815143697, 2013
  33361 Embolizáció/sclerotisatio - minden további ág Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések John A. Kaufman, Michael J. Lee, Vascular and Interventional Radiology: The Requisites, Elsevier Health Sciences, ISBN: 9780815143697, 2013
  33400 Aneurysma elzárás (katéteres módszerrel) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések John A. Kaufman, Michael J. Lee, Vascular and Interventional Radiology: The Requisites, Elsevier Health Sciences, ISBN: 9780815143697, 2013
  33550 Cavographia Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33560 Szelektív venographia - első ág, egy irány Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33580 Szelektív venographia - további ágak, áganként Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33610 Szuperszelektív venographia - első ág, egy irány Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33620 Szuperszelektív venographia - további ágak, áganként Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  33630 Angiogr. minden további irány v. befecskendezés Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  53860 Véna cava umbrella Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Peter Lanzer, Textbook of Catheter-Based Cardiovascular Interventions: A Knowledge-Based Approach, ISBN: 9783319559933, 2012
  53867 Véna cava umbrella transjugularis Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Peter Lanzer, Textbook of Catheter-Based Cardiovascular Interventions: A Knowledge-Based Approach, ISBN: 9783319559933, 2012
  53868 Véna cava umbrella femorális behatolás Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Peter Lanzer, Textbook of Catheter-Based Cardiovascular Interventions: A Knowledge-Based Approach, ISBN: 9783319559933, 2012
  53953 Angioplastica extremitatis inferioris PTA Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Global vascular guidelines on the management of chronic limb-threatening ischemia., doi: 10.1016/j.jvs.2019.02.016; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  5396A
  53954 Angioplastica aa. pelveos PTA Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Global vascular guidelines on the management of chronic limb-threatening ischemia., doi: 10.1016/j.jvs.2019.02.016; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  5396B
  53955 Angioplastica arteriae renalis PTA Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  5396C
  53956 Angioplastica arteriae renalis contralateralis PTA Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  5396D
  53957 Angioplastica arteriae subclaviae PTA Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Atherosclerotic Carotid and Vertebral Artery Disease: 2017 Clinical Practice Guidelines of the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.06.021; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  53959 Angioplastica arteriae anonymae PTA Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Atherosclerotic Carotid and Vertebral Artery Disease: 2017 Clinical Practice Guidelines of the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.06.021; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  5396E
  53960 Nyaki ereken végzett PTA érszűkület miatt stent beült.-sel vagy anélkül Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Atherosclerotic Carotid and Vertebral Artery Disease: 2017 Clinical Practice Guidelines of the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.06.021; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  53961 Nyaki percutan transluminaris angioplastica Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Atherosclerotic Carotid and Vertebral Artery Disease: 2017 Clinical Practice Guidelines of the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.06.021; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  5387E Extracranialis (arc, fej) malform. endovasc. embolisatiója Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések n.a.
  n.a. Aortaív betegségek endovascularis ellátása Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Current Options and Recommendations for the Treatment of Thoracic Aortic Pathologies Involving the Aortic Arch: An Expert Consensus Document of the European Association for Cardio-Thoracic Surgery (EACTS) & the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2018.09.016
  n.a. TEVAR (Thoracic Endovascular Aortic Repair, endovascularis mellkasi aorta rekonstrukció ) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Descending Thoracic Aorta Diseases, doi: 10.1016/j.ejvs.2016.06.005
  n.a. EVAR (Endovascular Aneurysm Repair, endovaszkuláris aneurysma rekonstrukció) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Abdominal Aortic Aneurysms Clinical Practice Guidelines of the European Society for Vascular Surgery, doi:10.1016/j.ejvs.2010.09.011; European Society for Vascular Surgery (ESVS) 2019 Clinical Practice Guidelines on the Management of Abdominal Aorto-iliac Artery Aneurysms, doi: 10.1016/j.ejvs.2018.09.020
  n.a. Endoleak endovascularis ellátása Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Abdominal Aortic Aneurysms Clinical Practice Guidelines of the European Society for Vascular Surgery, doi:10.1016/j.ejvs.2010.09.011; European Society for Vascular Surgery (ESVS) 2019 Clinical Practice Guidelines on the Management of Abdominal Aorto-iliac Artery Aneurysms, doi: 10.1016/j.ejvs.2018.09.020
  n.a. Iliacalis és fem.-popl. aneurysmák endovascularis ellátása Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Abdominal Aortic Aneurysms Clinical Practice Guidelines of the European Society for Vascular Surgery, doi:10.1016/j.ejvs.2010.09.011; European Society for Vascular Surgery (ESVS) 2019 Clinical Practice Guidelines on the Management of Abdominal Aorto-iliac Artery Aneurysms, doi: 10.1016/j.ejvs.2018.09.020
  n.a. Visceralis aneurysmák endovascularis ellátása Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of the Diseases of Mesenteric Arteries and Veins, doi: 10.1016/j.ejvs.2017.01.010
  n.a. Egyéb lokalizációjú aneurysmák endovascularis ellátása Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések John A. Kaufman, Michael J. Lee, Vascular and Interventional Radiology: The Requisites, Elsevier Health Sciences, ISBN: 9780815143697, 2013
  n.a. Acut alsó/felső végtag; thrombo-embolia endovascularis ellátása (katéteres thrombolysis, thrombus aspiratio, mechanicus thrombectomia, ultrahang-accelerált thrombolysis) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések European Society for Vascular Surgery (ESVS) 2020 Clinical Practice Guidelines on the Management of Acute Limb Ischaemia, doi: 10.1016/j.ejvs.2019.09.006
  n.a. Chronicus alsó végtag; a. iliaca (communis, externa), a. femoralis (communis, profunda, superficialis) és a. poplitea stentelés Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Global vascular guidelines on the management of chronic limb-threatening ischemia., doi: 10.1016/j.jvs.2019.02.016; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  n.a. Chronicus alsó végtag; cruralis PTA (percutan transluminalis angioplasztika, stentelés) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Global vascular guidelines on the management of chronic limb-threatening ischemia., doi: 10.1016/j.jvs.2019.02.016; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  n.a. Supra-aorticus értörzsek stentelése Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Management of Atherosclerotic Carotid and Vertebral Artery Disease: 2017 Clinical Practice Guidelines of the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.06.021; 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  n.a. Visceralis thrombolysis/thrombus aspiratio/mechanikus thrombectomia Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018
  n.a. Visceralis artériák PTA-ja (percutan transluminalis angioplasztika)/stentelése Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések 2017 ESC Guidelines on the Diagnosis and Treatment of Peripheral Arterial Diseases, in collaboration with the European Society for Vascular Surgery (ESVS), doi: 10.1016/j.ejvs.2017.07.018; Management of the Diseases of Mesenteric Arteries and Veins, doi: 10.1016/j.ejvs.2017.01.010
  n.a. Chronicus alsó/felső végtagi mélyvénás thrombosis endovascularis ellátása Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések John A. Kaufman, Michael J. Lee, Vascular and Interventional Radiology: The Requisites, Elsevier Health Sciences, ISBN: 9780815143697, 2013
  n.a. Acut alsó/felső végtagi mélyvénás thrombosis endovascularis ellátása (katéteres thrombolysis, thrombus aspiratio, mechanicus thrombectomia, ultrahang-accelerált thrombolysis) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Peter Lanzer, Textbook of Catheter-Based Cardiovascular Interventions: A Knowledge-Based Approach, ISBN: 9783319559933, 2012
  n.a. Acut tüdőembólia endovascularis ellátása (katéteres thrombolysis, thrombus aspiratio, mechanicus thrombectomia, ultrahang-accelerált thrombolysis) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Peter Lanzer, Textbook of Catheter-Based Cardiovascular Interventions: A Knowledge-Based Approach, ISBN: 9783319559933, 2012
  n.a. VCS (vena cava superior) stentelés Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Peter Lanzer, Textbook of Catheter-Based Cardiovascular Interventions: A Knowledge-Based Approach, ISBN: 9783319559933, 2012
  n.a. Egyéb vénás interventiók Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Peter Lanzer, Textbook of Catheter-Based Cardiovascular Interventions: A Knowledge-Based Approach, ISBN: 9783319559933, 2012
  n.a. Dialízis-fistulák afferens/efferens szárán vagy az anastomosis magasságában végzett endovascularis interventiók Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Christopher D Owens, Yerem Yeghiazarians, Handbook of Endovascular Peripheral Interventions, ISBN: 9781461408383, 2012
  n.a. Vascularis malformatiók endovascularis ellátása Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Young-Wook Kim, Byung-Boong Lee, Wayne F. Yakes, Young-Soo Do, Congenital Vascular Malformations: A Comprehensive Review of Current Management, ISBN: 9783662568897, 2017
  n.a. Iatrogén, traumás és egyéb vérzések endovascularis úton való ellátása Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések John A. Kaufman, Michael J. Lee, Vascular and Interventional Radiology: The Requisites, Elsevier Health Sciences, ISBN: 9780815143697, 2013
  84620 Kemoterápia-szuperszelektív Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések EASL Clinical Practice Guidelines: Vascular diseases of the liver European Association for the Study of the Liver doi: 10.1016/j.jhep.2015.07.040
  53919, 33973, 33975, 01150, 01040 TIPS (Transjugular intrahepatic portosystemic shunt) Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések Quality improvement guidelines for transjugular intrahepatic portosystemic shunts. SCVIR Standards of Practice Committee. doi: 10.1016/s1051-0443(07)61817-x; Intrahepatic Portosystemic Shunts J Vasc Interv Radiol 2016, 27:1–7 doi: 10.1016/j.jvir.2015.09.018
  59910, 86453, 01505, 59761 Daganatok perkután ablációs kezelése Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek, CT készülékek CIRSE Guidelines on Percutaneous Ablation of Small Renal Cell Carcinoma doi: 10.1007/s00270-016-1531-y; Society of Interventional Radiology Quality Improvement Standards on Percutaneous Ablation in Renal Cell Carcinoma doi: 10.1016/j.jvir.2019.11.004; Quality Improvement Guidelines for Radiofrequency Ablation of Liver Tumours doi: 10.1007/s00270-009-9736-y;  EASL Clinical Practice Guidelines: Management of hepatocellular carcinoma doi: 10.1016/j.jhep.2018.03.019; Quality Improvement Guidelines for Bone Tumour Management doi: 10.1007/s00270-009-9738-9; Colorectalis májmetastasisok komplex kezelése Konszenzuskonferencia, Budapest, 2019. április 5. doi: 10.1556/650.2019.31580; CIRSE Standards of Practice on Thermal Ablation of Primary and Secondary Lung Tumours doi: 10.1007/s00270-020-02432-6; EASL Clinical Practice Guidelines on the management of benign liver tumours doi: 10.1016/j.jhep.2016.04.001
  32631, 01358 32630 Perkután transzhepatikus angiográfia/drenázs/stent behelyezés Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek Quality improvement guidelines for percutaneous transhepatic cholangiography and biliary drainage, J Vasc Interv Radiol. 2003 Sep;14(9 Pt 2):S243-6; Quality improvement guidelines for percutaneous transhepatic cholangiography, biliary drainage, and percutaneous cholecystostomy doi: 10.1016/j.jvir.2010.01.012
  81591, 81691, 81695, 88912, 32551 Perkután drenázsok Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek Quality Improvement Guidelines for Percutaneous Nephrostomy doi: 10.1016/j.jvir.2015.11.045; Society of Interventional Radiology Quality Improvement Standards for Image-Guided Percutaneous Drainage and Aspiration of Abscesses and Fluid Collections doi: 10.1016/j.jvir.2019.12.001
  17330, 88330, 33353, 33360, 33361 Portális embolizáció Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek Quality Improvement for Portal Vein Embolization doi: 10.1007%2Fs00270-009-9737-x
  33353, 33360, 33361 Uterus myoma embolizáció Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek Uterine Artery Embolization for Symptomatic Leiomyomata doi: 10.1007/s00270-014-1031-x
  n.a. Pulmonalis arteriovenosus malformációk kezelése Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek CIRSE Standards of Practice on Diagnosis and Treatment of Pulmonary Arteriovenous Malformations doi: 10.1007/s00270-019-02396-2
  33353, 33360, 33361 Prostata embolizáció Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek CIRSE Standards of Practice on Prostatic Artery Embolisation doi: 10.1007/s00270-019-02379-3
  n.a. Perkután vertebroplastica Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek CIRSE Guidelines on Percutaneous Vertebral Augmentation doi: 10.1007/s00270-017-1574-8
  54324 Perkután gastrostomia Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek CIRSE Standards of Practice Guidelines on Gastrostomy doi: 10.1007/s00270-016-1344-z
  01359 Oesophagus stent Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek Quality improvement guidelines for placement of esophageal stents doi: 10.1007/s00270-004-0344-6
  n.a. Gastroduodenalis stent Intervenciós és/vagy angiográfiás átvilágító röntgenberendezések, ultrahang készülékek Quality Assurance Guidelines for Placement of Gastroduodenal Stents doi: 10.1007/s00270-006-0110-z

 

 

 

Általánosan indokolt radiológiai eljárások - NUKLEÁRIS MEDICINA

Beküldve: 2020. április 6.

Eljárás azonosítója Eljárás egyéb azonosítója (pl.: OENO kód, ha van) Eljárás megnevezése Az eljáráshoz alkalmazható berendezések Az eljárás helyes kivitelezésének leírása (útmutató)
NMD1 3500A Pajzsmirigy jódtárolás vizsgálata gamma szonda, pajzsmirigy kamera 3500A_Pajzsmirigyjódtárolás
NMD2 35203 Pajzsmirigy szcintigráfia, I-131-gyel gamma kamera, SPECT 35203 Pajzsmirigy szc -131I
NMD3 35204 Pajzsmirigy szcintigráfia, I-123-mal gamma kamera, SPECT 35204 Pajzsmirigy szc- jód123
NMD4 35205 Pajzsmirigy maradványszövet stimulációja rhTSH kezeléssel iv. injekció (nem leképezés) lásd 3526A
NMD5 3520F Pajzsmirigy szcintigráfia Tc-mal( + tárolási adatok) gamma kamera, SPECT 3520F_Pajzsmirigy szc Tc
NMD6 3520G Mellékpajzsmirigy szcintigráfia (TlCl vagy Tc-mal jelzett farmakonnal) gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3520G_Mellékpajzsmirigy
NMD7 3521A Perfúziós tüdőszcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3521A_Perfúziós tüdőszcintigráfia
NMD8 3521B Inhalációs tüdőszcintigráfia Tc-mal jelzett farmakonnal gamma kamera, SPECT 3521B_Inhalációs tüdőszcintigráfia
NMD9 35221 Szívizom perfúzió vizsgálata TlCl-dal (2 időpontban) gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35221TlCl, 3581B Tl-SPECT 2-időp
NMD10 35223 Szívizom perfúzió szcintigráfia Tc-mal gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35223 Tc MPS
NMD11 35225 Szívizom receptor szcintigráfia I-123 MIBG-vel gamma kamera, SPECT Kutatás
NMD12 3522A Májszcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3522A_Májszcintigráfia
NMD13 3522D Mellékvesekéreg szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3522D_Mellékvesekéreg
NMD14 3522E Bélvérzés lokalizálás izotóppal gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3522E_Bélvérzés lokalizálás izotóppal
NMD15 35231 Meckel diverticulum lokalizálás izotóppal gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35231 Meckeldivertic
NMD16 3523B Áttekintő csontszcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3523B_3533A_Csont
NMD17 3523F Csontvelő (RES) szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT Elavult módszer
NMD18 35240 Vese szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35240 Statikus vese
NMD19 35243 Adrenerg receptor szcintigráfia I-131 MIBG-vel gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35243,34244 Adrenerg receptor
NMD20 35244 Adrenerg receptor szcintigráfia I-123 MIBG-vel gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35243,34244 Adrenerg receptor
NMD21 3524A Nyirokcsomó-nyirokút szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3524A_Nyirokcsomo-nyirokút-lymphoszcintigráfia
NMD22 3524C Pótlék intraoperatív gamma szondával végzett mérésért gamma szonda (nem képalkotás) Kiegészítő eljárás
NMD23 3525A Gyulladás, tályog kimutatás, jelzett leukocytákkal gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3525A_Gyulladás, tályog kimutatása jelzett leukocytákkal
NMD24 3526A Jódtároló tumor keresés gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3526A_Jódtárolótumor
NMD25 3526C Immunszcintigráfia jelzett antitesttel, a teljes testről gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3526C_Immunszcintigráfia jelzett antitesttel, a teljes testről
NMD26 35271 Ga-szcintigráfia, a teljes testről gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35271 Galliumteljestest
NMD27 35274 Szomatostatin receptor szcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 35274 Szomatosztatin-receptor
NMD28 3527C Pótlék laboratóriumi in vitro sejtjelzésért centrifuga (nem képalkotás) Kiegészítő, in vitro eljárás
NMD29 3530B Liquor keringés izotópvizsgálata gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3530B_Liquorkeringés
NMD30 3530D Liquor shunt-átjárhatóság vagy liquorcsorgás izotópos vizsgálata gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3530D_Liquor shunt_3580E_Agyi liquortér
NMD31 3530E Dinamikus nyálmirigy szcintigráfia gamma kamera, SPECT 3530E_DinamikusNyálmirigy
NMD32 3531C Radioventriculographia equilibriumban + EKG kapuzás gamma kamera, SPECT Kiegészítő eljárás
NMD33 3531D Kiegészítés: terheléses radioventriculográfia equilibriumban gamma kamera, SPECT Kiegészítő eljárás
NMD34 3531F Dinamikus inhalációs tüdőszcintigráfia, Tc-jelzett farmakonnal gamma kamera, SPECT ???
NMD35 3531G Oesophagus passzázs vizsgálata izotóppal gamma kamera, SPECT 3531G oesophagus passzázs
NMD36 35321 Gyomorürülés vizsgálata izotóppal gamma kamera, SPECT 35321 Gyomorürülés vizsgálata izotóppal
NMD37 35322 Vékonybéltranzit izotópos vizsgálat gamma kamera, SPECT 35322 Vékonybél tranzit izotópos vizsg
NMD38 3532A Májperfúzió vizsgálata izotóppal gamma kamera, SPECT ???
NMD39 3532B Dinamikus choleszcintigráfia gamma kamera, SPECT 3532B Dinamikus choleszcintigráfia
NMD40 3532D Kiegészítő enterogasztrikus refluxvizsgálat gamma kamera, SPECT 3532D Kiegészítő enterogasztrikus refluxvizsgálat
NMD41 3532E 3 fázisú szcintigráfia májhaemangioma kimutatására jelzett vvt-vel gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3532E_3-fázisú_Májhaemangioma
NMD42 3532F Máj FNH igazolás + lokalizálás 3 fázisú vizsgálata gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3532F Máj FNH igazolás
NMD43 3532G Vese angioszcintigráfia gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD44 3532K Kiegészítés: vesico-uret. reflux vizsgálat mictio során gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD45 35334 Kiegészítés: hólyagbeli vizeletretenció mérése gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD46 3533A 3 fázisú csontszcintigráfia gamma kamera, SPECT, SPECT/CT 3523B_3533A_Csont
NMD47 3533H Kamera renográfia gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD48 3533J Kamera renográfia, szeparált clearence meghatározással gamma kamera, SPECT 3533H,3532G 3532K,35334,3533J Dinamikus vese
NMD49 35605 Agyi receptor SPECT vizsgálat SPECT, SPECT/CT 35605_Agyi-receptor_DaTscan
NMD50 3580A Agyi regionális vérátáramlás nyugalmi SPECT vizsgálata SPECT, SPECT/CT 3580A_Agyi regionális vérátáramlás
NMD51 3580B Agyi regionális vérátáramlás terheléses SPECT vizsgálata SPECT, SPECT/CT lásd 3580A
NMD52 3580D Ictális agyi regionalis vérátáramlás SPECT vizsgálat SPECT, SPECT/CT lásd 3580A, 3530D
NMD53 3580E Agyi liquortér SPECT vizsgálata SPECT, SPECT/CT 3530D_Liquor shunt_3580E_Agyi liquortér
NMD54 3581A Szívizom perfúzió SPECT vizsgálata TlCl-dal 1 időpontban SPECT, SPECT/CT ???
NMD55 3581B Szívizom perfúzió SPECT vizsgálata TlCl-dal 2 időpontban SPECT, SPECT/CT 35221TlCl, 3581B Tl-SPECT 2-időp
NMD56 3581E Radioventriculográfia equilibriumban EKG kapuzott SPECT-el SPECT Kiegészítő eljárás
NMD57 3586B Kiegészítő SPECT/CT vizsgálat SPECT/CT Kiegészítő eljárás
NMD58 35920 Szívizom vizsgálata PET/CT-vel PET/CT ???
NMD59 35930 Tumor vizsgálata PET/CT-vel PET/CT 35960-35930_Egésztest_Tumor PET
NMD60 35950 Agy PET/CT vizsgálata PET/CT 35950_Agy-PET-CT
NMD61 35960 Egésztest PET/CT vizsgálata PET/CT 35960-35930_Egésztest_Tumor PET
NMD62 35970 Egy testtájék PET/CT vizsgálata PET/CT 35970_Egy testtájékPETCT
NMT1 35820 Radioimmun kezelés nem képalkotó beavatkozás szakmai irányelv
NMT2 35850 Kezelés radioizotóppal jelzett csontaffin foszfonát radiofarmakonnal nem képalkotó beavatkozás szakmai irányelv
NMT3 3590A Pajzsmirigy hyperfunkció kezelése radiojóddal nem képalkotó beavatkozás szakmai irányelv

 

 

Általánosan indokolt radiológiai eljárások - SUGÁRTERÁPIA
Eljárás azonosítója Eljárás egyéb azonosítója (BNO kód) Kezelés Az eljáráshoz alkalmazható berendezések Az eljárás helyes kivitelezésének leírása (útmutató) *
ONK1  C00–C14 Az ajak, a szájüreg és garat rosszindulatú daganatai CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás),  Sugárterápiás eljárások útmutató
ONK2 C15–C26 Az emésztőszervek rosszindualtú daganatai CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás), 
ONK3  C30–C39 A légző- és intrathoracális szervek rosszindulatú daganatai CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás), 
ONK4 C40–C41 A csont és ízületi porc rosszindulatú daganatai  CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID)
ONK5 C43–C44 Melanoma és a bőr egyéb rosszindulatú daganatai  CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás), Felületi- és mélyterápiás röntgenberendezések
ONK6  C45–C49 A mesotheliális és lágyszövetek rosszindulatú daganatai  CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/LDR/C-íves kV rtg képalkotás)
ONK7 C50 Az emlő rosszindulatú daganata  CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), CyberKnife (kV rtg képalkotás), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás)
ONK8 C51–C58 A női nemi szervek rosszindulatú daganatai CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/LDR/C-íves kV rtg képalkotásk)
ONK9 C60–C63 A férfi nemi szervek rosszindulatú daganatai CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), CyberKnife (kV rtg képalkotás), Brachyterápiás besugárzó (HDR/LDR/C-íves kV rtg képalkotás)
ONK10 C64–C68 A húgyrendszer rosszindulatú daganatai  CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás)
ONK11 C69–C72 A szem, agy és központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú daganatai CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), CyberKnife (kV rtg képalkotás), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás), Gammakés
ONK12 C73–C75 A pajzsmirigy és egyéb endokrin mirigyek rosszindulatú daganatai CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás), 
ONK13 C76–C80 Rosszul meghatározott, másodlagos és nem meghatározott lokalizációjú rosszindulatú daganatok CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás)
ONK14 C81–C96 A nyirok- és vérképzőszervek és rokon szövetek rosszindulatú daganatai  CT-szimulátor, Lineáris gyorsító (CBCT, EPID), Kobaltbesugárzó
ONK15 D10–D36 Jóindulatú daganatok Felületi- és mélyterápiás röntgenberendezések, Lineáris gyorsító (CT-szimulátor, CBCT, EPID), Brachyterápiás besugárzó (HDR/C-íves kV rtg képalkotás)
Minden jog fenntartva © 2024 Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít